A főkapitányság kisvendégei

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vezetőjéhez, dr. Varga Péter rendőr dandártábornokhoz is ellátogattak a Győrújfalui Vadvirág Óvoda nagycsoportosai.

Izgalmakban bővelkedő délelőttben volt részük az óvodásoknak 2024. június 20-án, amikor az Ovi-Zsaru záróeseményeként a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya meghívására a főkapitányság épületébe érkeztek nevelőikkel.

A 22 kisgyermeket és kísérőiket Szabó Csaba r. őrnagy, valamint Bogdán Mónika r. hadnagy fogadta, akiktől mindenki egy kis ajándékot kapott, majd a rendőrök végigkalauzolták a lurkókat az épületben, és a vármegyei rendőr-főkapitány irodájába kísérték el őket, amelyet örömmel vettek birtokba.

A vendéglátókat meglepték a kis ovisok, mert ők is ajándékkal készültek a rendőröknek. Egy kedves verset adtak elő, majd saját készítésű plakátot nyújtottak át dr. Varga Péter r. dandártábornoknak, és a prevenciós munkatársaknak is. Megmutatták, hogy az Ovi-Zsaru program keretében milyen szépen megtanulták, hogy baj esetén a 112-es segélyhívó számot kell tárcsázni.

A program keretében Tremmel Nándor r. főtörzszászlós három rendőrkutyájával ismerkedhettek meg a gyermekek, majd interaktív kutyás bemutatón vettek részt, ami legalább annyira érdekesnek bizonyult, mint a főkapitányi irodában tett látogatás. Ezen a helyszínen tanúbizonyságot tettek az ovisok arról, hogy a Vadvirág Óvoda nagy hangsúlyt fektet – többek között – az állatvédelmi ismeretek átadására, ez lehet a magyarázata annak, hogy az ovisok a kutyusoknak még jutalomfalatokkal is kedveskedtek.

A vendégség végén prevenciós munkatársaink a nyári vakációval kapcsolatos néhány jó tanáccsal látták el az apróságokat, és kellemes nyaralást kívánva búcsúztak el a kicsiktől és nevelőiktől.

1

<< Vissza az előző oldalra