A „legkisebbekre” is figyelnek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Kisebb települések - nagyobb biztonságban. Négy megye összefogása a falvakban élőkért.” című pályázati projekt keretében Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Jászágó településen adták át az első bűnmegelőzési információs pontot.

A „Kisebb települések - nagyobb biztonságban. Négy megye összefogása a falvakban élőkért.” címmel Békés, Bács-Kiskun, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságok, az illetékességi területükön működő megyei polgárőr szervezetek, illetve a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete együttműködésével megvalósuló pályázati projekt keretében bűnmegelőzési tevékenységbe kezdtek. A kistelepüléseken és a tanyákon élők biztonságának fokozása érdekében többek között rádiós hanganyagokkal, írásos tájékoztatókkal, lakossági fórumokkal igyekszik a rendőrség a falvakban élők figyelmét felhívni a bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire.

A program keretében a szakemberek a már működő tanyaprogramokat folytatják és bővítik, önkénteseket képeznek és vonnak be a helyi bűnmegelőzési feladatokba. A bűnmegelőzési munkatársak fórumokat szerveznek, a helyi polgárőr szervezetek speciális ismereteit bővítik.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén, 2016. március 10. és 2016. április 15. között 25 településen alakítanak ki információs pontot, továbbá azok átadásánál lakossági fórumokat szerveznek.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az első bűnmegelőzési információs pont ünnepélyes átadása 2016. március 10-én 10 órakor Jászágó településen (Jászágó, Petőfi út 8. szám) történt meg. A megnyitón dr. Gyetvai Béla rendőr alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály kiemelt főelőadója, dr. Körei-Nagy József rendőr ezredes, a Jászberényi Rendőrkapitányság vezetője és Mozsár Lászlóné, Jászágó község polgármestere tájékoztatta a megjelenteket és a sajtó képviselőit.

A helyiek Jászágón, az élelmiszerüzletben találják majd meg a rendőrség aktuális kiadványait és a biztonságuk fokozását szolgáló tanácsokat tartalmazó tájékoztatókat.

 

<< Vissza az előző oldalra