A módszer a régi

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Óvatosságra, elővigyázatosságra int a rendőrség!

Az elmúlt hetekben több, úgynevezett trükkös lopásról szóló bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A módszer alapvetően ugyanaz volt: az autója sérült gumiabroncsát cserélő sértettől a javítás ideje alatt, a nyitott jármű utasteréből - a jellemzően motorkerékpárral közlekedő - ismeretlen tettes eltulajdonította az értékeket.

Az autósokra specializálódott, úgynevezett trükkös tolvajok akciójára a gondos előkészítés jellemző. Áldozataikat rendszerint előre kiválasztják, megfigyelik az üzletközpontoknál, benzinkutaknál, pihenőhelyeken időző autósokat, a járműben utazók számát, életkorát, illetve feltérképezik a gépjárműben elhelyezett értékeket. Az egyik módszer szerint a kiválasztott jármű abroncsán olyan sérülést okoznak, amely rövid idő elteltével megállásra kényszeríti a sofőrt. Eközben biztonságos távolságból követik az autóst, majd kihasználva, hogy a sértett a kerékcsere idejére járművét nyitva hagyta, eltulajdonítják az utastérből az értéktárgyakat. Előfordul, hogy az előzőleg megállásra kényszerült autósnak egyikük felajánlja segítségét - ezzel elterelve áldozata figyelmét -, míg társa eközben eltulajdonítja a kocsiban lévő értékeket.

A másik módszer az elkövetők által imitált szituáció, amelyben bajba jutott áldozatok szerepét játsszák el, műszaki hibára, rosszullétre hivatkozva segítséget, illetve útbaigazítást kérnek. A gyanútlanul segítséget nyújtó autósok eközben őrizetlenül hagyják járművüket, amelyből az elkövetők közelben várakozó társa pillanatok alatt eltulajdonítja az értéktárgyakat.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a jelenség ismételt bemutatásával kiemelten fontosnak tartja felhívni az állampolgárok figyelmét az alábbi bűnmegelőzési tanácsokra:

- Megálláskor zárják be a gépjárművet!

- Értéktárgyakat, okmányokat még rövid időre se hagyjanak a járműben!

- Függetlenül attól, hogy autójuk központi zárral ellátott, minden esetben ellenőrizzék, hogy valóban bezárták-e a járművet!

<< Vissza az előző oldalra