A rendőrök Csongrádban is segítik az emlékezést

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott jelenléttel készül a rendőrség a hétvégére Csongrád megyében is. A cél a sírkertekbe érkezők segítése, valamint a bűncselekmények megelőzése.

A rendőrök a polgárőrökkel együttműködve megyeszerte fokozottan ellenőrzik a temetőket és azok környékét, segítik a sírkertbe érkezőket. A rendőrség kéri, hogy aki teheti – a megnövekvő autós forgalom miatt – a közösségi közlekedést vegye igénybe. Az egyenruhások a sok látogatót vonzó temetők környékén folyamatos jelenlétet biztosítanak.

Szegeden a rendőrök tanácsokkal is ellátják a hozzájuk fordulókat, az áldozattá válás megelőzése érdekében tájékoztató kiadványokat osztanak a temetők környékén.

Szentesen 2015. október 30-án 10 órától tartanak megemlékezéseket, melyeket a rendőrség biztosít. Ezen időszakban megnövekedett forgalomra kell számítani az Erzsébet téren, a Széchenyi ligetnél, a Csongrádi úton, a Hadzsy János utcában és a temetők hősi sírjainál.

Makón a Kálvária utcai, a Verebes utcai és a Tulipán utcai sírkerteknél kell megnövekedett forgalomra számítani.

Csongrádon forgalomkorlátozás lép életbe a Vég utcai temetőnél 2015. október 30-án 10 órától 2015. november 2-án 9 óráig. Egyirányú lesz a Vég utca a Lidl parkoló temető felőli bejáratától egészen a Vég utca - Kéttemető út kereszteződéséig. Az Erzsébet utca szintén egyirányú lesz a Vasút utca felől a Vég utcáig. A Vég utcáról az Erzsébet utcára a megjelölt időszakban nem szabad behajtani.

Az ünnepre a bűnelkövetők is készülnek. A rendőrség kéri, hogy az autóban látható helyen értéket ne hagyjanak, parkoláskor a járműket zárják le, az ablakokat húzzák fel. A temetőkben értékeiket ne hagyják őrizetlenül.

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozataivá válnak, forduljanak bizalommal a temetők környékén ott szolgálatot teljesítő egyenruhásokhoz, vagy hívják a bármelyik hálózatból ingyenesen elérhető 112-es segélyhívószámot.

<< Vissza az előző oldalra