A tanyákon is biztonságban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Önkormányzatokkal és a polgárőrséggel is együttműködik a rendőrség a külterületek biztonságának erősítése érdekében.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 1998-ban indította el a külterületek biztonságát fokozó tanyaprogramját. A kapitányságok így immáron több mint 15 éve az országos intézkedési tervekkel összhangban, szervezetten végzik a lakott településektől távolabb eső területek visszatérő ellenőrzését, a tanyákon élők rendszeres látogatását. Békésben a rendőrség 125 veszélyeztetett tanyát tart nyilván, melyek a lakott területtől való távolságuk, illetve idős, vagy éppen egyedül élő lakóik miatt igényelnek nagyobb figyelmet. Ezek közül 46 tanya esetében fokozott ellenőrzésre van szükség. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa, valamint a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2014. február 26-án polgárőrökkel és az önkormányzat tanyagondnokával Gyula külterületén lévő tanyákat látogattak. Mindenhol szívesen fogadták a segítő szándékkal érkező egyenruhásokat, akik hasznos tanácsokkal is szolgáltak arra vonatkozóan, mit tehetnek a tulajdonosok saját biztonságuk és értékeik megóvása érdekében. Volt, aki a korábbi találkozások alkalmával hallottak alapján biztonsági kamerát szereltetett fel, így óvja udvarát és házát az illetéktelenektől. De egyre több helyen működtetnek mozgásérzékelős lámpákat, használnak jó minőségű zárakat, amelyek erősítik a biztonságot. A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai minden meglátogatott tanyában elmondták, hogy a rendőrség segélyhívó számain a nap 24 órájában fogadják a hívásokat. Minden bejelentést megvizsgálnak és a jogsértések felderítése, illetve a rendőri eszközökkel kezelhető problémák megoldása érdekében megteszik a szükséges intézkedéseket.

<< Vissza az előző oldalra