A Tiszától a Balatonig - add át a biztonság stafétáját!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A napokban az internet biztonságról tartottak előadást a dombóvári rendőrök időseknek egy közelmúltban indult öt megyés megelőzési projekt keretében.

A program célja, hogy az összefogás erejét, a megelőzés fontosságát hangsúlyozva két hónapon keresztül – középpontban a különböző bűnmegelőzési témákkal - szórakoztató módon mozgassuk meg öt megye lakosságát. A programsorozat a Csongrád-Csanád-, a Bács-Kiskun-, a Baranya- , a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság mellett Tolna megye részvételével, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának koordinálásával, a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési szakmai támogatásával 2022. szeptember 20-án vette kezdetét Szegeden. A projektben - a megyék sajátosságait figyelembe véve - minden területi egység egy-egy kiemelt téma köré szervezi saját programjait.

A stafétát Szekszárdon 2022. október 27-én a baranyai kollégáktól vette át Huszti Gábor r. alezredes a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály vezetője, így a programsorozat Tolnában folytatódik. A megye bűnmegelőzési területen szolgálatot teljesítő rendőrei két héten keresztül az időskorúak részére tartanak tájékoztatókat, amelynek célja, hogy az interneten rájuk leselkedő veszélyekre felkészülve elkerülhessék az áldozattá válást.

kép

E sorozat keretében 2022. október 29-én rendeztek előadást a dombóvári kollégák két nyugdíjas klub – a Dombóvári Ózon Asztma Egyesület és a Dombóvári Szívklub Egyesület -  tagjainak az időseket érintő internetes veszélyekről. Az előadáson 30 fő vett részt.

kép

A stafétát 2022. november 14-én a Somogy Megyei Rendőr- főkapitányság veszi át.

<< Vissza az előző oldalra