„A vádlott bűnös, az ítélet nem jogerős”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén is fiktív bírósági tárgyalással kezdték meg a kábítószer elleni küzdelem világnapjához kapcsolódó programjaikat a Nógrád megyei rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság 2022. június 13-án a rendőrkapitányság tanácstermében rendezte meg a tanév utolsó interaktív színházi előadását, amelyen a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola diákjai vehettek részt. A rendőr-főkapitányság és rendőrkapitányság munkatársai által bemutatott „Élőben a tárgyalóteremből” című előadás – fiktív bírósági tárgyalás – hagyományosan része a világnaphoz kapcsolódó drogprevenciós kampánysorozatnak.

A bírósági tárgyalást bemutató különleges színi előadásban a vádlott egy fiatalkorú diáklány, aki kábítószer birtoklása bűncselekményt követett el. A programon résztvevő dákok hiteles képet kaphattak a bírósági tárgyalás rendjéről és menetéről, a bíró, az ügyész, a szakértő, valamint a védő szerepéről, továbbá a tanúk és a vádlott jogairól és kötelességeiről.

Az előadást megelőzően, majd az első felvonást követően - a „bírósági tárgyalás” ítélethozatal előtti szünetében - a résztvevő diákoknak lehetőségük volt arra, hogy a bűnmegelőzési szakemberek részére kérdéseket tegyenek fel, elmondják véleményüket, valamint megvitassák a bemutatott élethelyzetet. A fiatalok elmondhatták azt is, hogy ők milyen ítéletet hoznának a bíró helyében, amelyet követően a „bíró” kihirdette az ítéletet.

A feldolgozott eset számos, megtörtént bűncselekmény jellemzőit bemutatja, tudatosítva a nézőkkel, hogy a kábítószer-fogyasztást a káros hatásai mellett büntetőjogi felelősségre vonás is követi. Az egyedi bűnmegelőzési program célja, hogy a középiskolás tanulók hiteles formában szerezzenek a problémával kapcsolatos ismereteket.

A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi világnapjához kapcsolódóan, amelyet minden év június 26-án tartanak, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság online drogprevenciós kvízt hirdet meg a „Biztonság a fő!” közösségi oldalon, valamint a témában érdeklődőket a megye nagyobb rendezvényeinek helyszínein kialakított információs pontokon várják.

 

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra