Áldozatsegítés kisfilmekkel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vigyázzon magára, hogy vigyázhassunk Önre!

A „Bűnmegelőzés - áldozatsegítés Budapesten Józsefvárosban modellprogram TÁMOP 5.6.1 C-11/1- 2011-0002” pályázat keretében a Budapesti Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat, Budapest Főváros Józsefváros Önkormányzata és a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2013 februárjától működik együtt. A pályázat során a három partner együtt 118 719 475 forint támogatást nyert el.

A pályázat célja, hogy a projekt megvalósulási helyén, de az ott szerzett tapasztalatokkal az egész fővárosban, illetve országban jobbá és hatékonyabbá váljon az áldozatsegítő munka.

A program segítségével olyan használható tudást tudunk adni - elméleti és gyakorlati képzések szervezésével - munkatársaink kezébe, amellyel még jobban és sikeresebben tudják ellátni áldozatsegítő munkájukat. Feladatunk nemcsak saját munkatársaink felkészítése és képzése, hanem az áldozattá válás megelőzése, valamint a hatékony áldozatsegítés megszervezése és ennek széles körben történő népszerűsítése is. E célok eléréséhez kiadványok, plakátok, megelőzési anyagok, illetve olyan rövid kisfilmek készültek, amelyekben az áldozatátválás elkerülésének módjaira hívjuk fel a figyelmet.

Tíz rövid kisfilm készült el, amelyek külön – külön is jelentős tartalommal bírnak, de összességükben mind egy üzenetet hordoznak: vigyázzon magára, hogy vigyázhassunk Önre! 

A filmek témái olyan napi helyzeteket mutatnak be, amelyekben bárki felismerheti önmagát, vagy az áldozat helyébe képzelheti magát. A példákon keresztül a néző lehetőséget kap arra, hogy megismerhesse azokat a módszereket, amivel elkerülheti az áldozattá válást.

A magyar és angol nyelven megtekinthető filmek, a megelőzési kiadványok a honlapunkon, a projekt weblapján, illetve népszerű videómegosztókon érhetők el. A nyomtatványok a kerületi rendőrkapitányságok panaszirodáiban is rendelkezésre állnak.

A kisfilmek itt érhetők el.

A programról bővebb tájékoztatató itt található.

 

<< Vissza az előző oldalra