Átadták a bűnmegelőzési kabinetet Szekszárdon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatalok fegyverbemutatón és közlekedési bemutatón is részt vehettek.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Tartsay úti objektumában 2016. április 21-én 10 órakor rendezték meg az újonnan kialakított bűnmegelőzési kabinet átadó ünnepségét. A Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai a rendezvény előtt a helyi média képviselőinek sajtótájékoztatón mutatták be a kabinet rendeltetését. Az alosztály vezetője, Daubner Gabriella alezredes elmondta, hogy a bűnmegelőzési kabinetet úgy alakították ki, hogy a rendőrség valamennyi korosztály számára széles körű prevenciós tájékoztatást tudjon adni. A helyiségben megfelelő oktatástechnikai felszerelések és segédletek állnak rendelkezésre, ezzel is elősegítve a hatékonyabb prevenciós tevékenységet.

A sajtótájékoztatót követően 10 órai kezdettel Dr. Kovács Zoltán ezredes, a megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese átadta a bűnmegelőzési kabinetet. A rendezvényen a szekszárdi iskolák diákjai is részt vettek. A fiatalok fegyverbemutatón, közlekedési bemutatón, valamint bűnmegelőzési kisfilmek vetítése során ismerkedhettek a rendőrséggel.

<< Vissza az előző oldalra