Az erőszak gyermekáldozatainak világnapja

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Áldozatvédelmi szakmai nap a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Az ENSZ az erőszak gyermekáldozatainak világnapjaként tartja számon június 4-ét. A világnap célja kezdetben a háborús gyermekáldozatokról való megemlékezés, és a gyermekek áldozatul esésének elkerülése volt. Mára a nap jelentése már kibővült. Ezen a napon a mindennemű-, de főként a családon belüli erőszak gyermek elszenvedőire hívjuk fel a figyelmet.

A somogyi „Fókuszban az áldozat” elnevezésű, 8 éve megalkotott áldozatvédelmi modell egyik jelentősége az együttműködés mellett a segítő tevékenységben résztvevők számára történő visszacsatolás, és a tapasztalatokon alapuló megújulás. A világnap kapcsán, június 3-án szervezett áldozatvédelmi szakmai napon a házigazda Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság az áldozatsegítésben együttműködő partnereit, a Kaposvári Áldozatsegítő Központot, a Borostyánvirág Alapítvány Krízisambulanciát, valamint a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Igazságügyi Osztályát hívta meg egy kerekasztal beszélgetésre, melynek során az eddigi eredmények mellett a nehézségeket, jó- és esetleges rossz gyakorlatokat valamint a további lehetőségeket is megismerhették a szakemberek.

A szakmai program részeként Bogdán Gabriella, a Kaposvári Humánszolgáltatási Gondnokság esetmenedzsere tartott előadást az Egyesült Királyságban végzett áldozatsegítő tevékenységről, több mint 10 éves szakmai tapasztalatáról, és az ott igénybe vehető szolgáltatásokról, lehetőségekről. A program zárásaként a szakemberek felkeresték a Borostyánvirág Alapítvány Anyaotthonát ahol Bíró Dániel intézményvezető segítségével betekintést nyertek az intézmény működésébe.

<< Vissza az előző oldalra