Balhé a suliban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kapuváron, a D.A.D.A program keretein belül került sor az iskolai előadásra.

A Kapuvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, Varga András r.hdgy. 2014. szeptember 23-án a Kapuvár Térségi Iskola Pátzay Pál Tagiskolában a DADA program keretében iskolai előadást tartott a 4.b. osztálynak „Balhé a suliban!?” címmel.

Az előadó ismertette az iskolákban előforduló helyzeteket, „balhékat”, amivel a gyerekek találkozhatnak.

Kiemelte, hogy a kisiskolások jó heccnek, diákcsínynek gondolják a dolgot, de az is elképzelhető, hogy akkor bűncselekményt követnek el.

Varga hadnagy kérdésre több diák csak annyit felel, hogy ha később megkérdezik őket, azt mondják, hogy „csak vicceltünk, játszottunk”

Az egyenruhás rendőr közölte, hogy ha jobban megvizsgáljuk, ezek a helyzetek komolyabbnak is minősülhetnek. Beszámolt arról, hogy a sulisok körében leggyakrabban garázdaság, testi sértés, lopás, kényszerítés és zaklatás tényállási elemei valósulhatnak meg.

A tanulók az előadáson megismerték, hogy hol van a határ a diákcsíny és a bűncselekmény között. Meddig mondhatják egy-egy cselekményre, hogy csak játék, vicc, és mikor beszélünk arról, hogy „ez már nem vicces!” erőszakos, durva cselekmény, ami rendőri intézkedést is vonhat maga után.

Az előadó a Büntető Törvénykönyv szövegét a gyerekek számára érthető módon elmagyarázta, korábban megtörtént esetekből vett példákkal szemléltette, hogyan előzhető meg az áldozattá vagy elkövetővé válás.

 

<< Vissza az előző oldalra