Bátran mondj nemet!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának előadója tartott foglalkozást az egyik szegedi általános iskola harmadik osztályos tanulói számára az eltűnt gyermekek világnapja alkalmából.

„Nem mind barát, aki rád mosolyog” volt a mottója annak a foglakozásnak, amelyet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának áldozatvédelmi referense tartott általános iskola harmadik osztályos diákjai számára.

Kiemelt jelentőségű ez a téma május hónapban, hiszen 25-én az eltűnt gyermekek világnapját tartjuk. E nap Etan Patz 1979-es tragikus történetének állít emléket. A hat esztendős amerikai kisfiú egyedül indult el otthonról, ahová soha többet nem tért vissza. Fotója elsőként szerepelt tejesdobozokon, mint eltűnt gyermek.

A bűnmegelőzés területén dolgozók kiemelt feladata, hogy felhívják az érintett korosztály - továbbá a szűkebb-tágabb környezet - figyelmét az idegen személyekkel való helyes viselkedés szabályaira, bizonyos szituációkban a „nemet mondás” fontosságára, a csellengés veszélyeire. Csete Ágnes c. r. őrnagy a kisdiákok aktív közreműködésével, bábok, mese és film segítségével dolgozta fel a „Kék tér mintaprogram, Érintések” elnevezésű foglalkozását.

Az óra végére minden gyermek megtanulta, hogyan és mire lehet vagy kell nemet mondani, valamint azt is, hogy kik azok a személyek, akiktől baj esetén a segítség érkezik. A foglalkozás fontos eleme volt a 112-es segélyhívó alkalmazásával kapcsolatos szabályok, tudnivalók elsajátítása.

Az eltűntek világnapja alkalmából a következő napokban a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság több előadást is tart majd a témában.

<< Vissza az előző oldalra