Batta Bringa–Bikesafe randevú

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök ezúttal a polgárőrség bevonásával Százhalombattára települtek ki a Batta Bringa városismereti kerékpáros túra indulására, ezt kötötték össze a BikeSafe rendszerbe történő regisztráció lehetőségével.

A túrán résztvevők – a bűnmegelőzési szakemberek és a kapitányságon összefüggő szakmai gyakorlatukat teljesítő rendészeti szakgimnáziumi hallgatók segítségével – az információs pontnál regisztrálhatták a BikeSafe elnevezésű országos rendszerben kerékpárjukat, ahol ezzel egy időben a rendszer gyakorlati előnyeiről is felvilágosítást kaptak.

A program elsődleges célja a figyelemfelhívás volt, miszerint fontos a lakosság vagyonbiztonságának növelése, melyhez hozzájárulhat többek között a BikeSafe rendszerben történő kerékpár regisztráció is.

A kerékpárlopások megelőzése érdekében fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

       Mindig legyen lezárva a bicikli, még akkor is, ha csak néhány pillanatra hagyja magára a drótszamarat!

       Mindig válasszanak olyan zárat és hozzá tartozó láncot, fém hevedert, amely vágásálló, illetve a zárszerkezet magas biztonsági szintű!

       Ha megfelelő a védelem és helyesen, több ponton is rögzít a lakat, akkor is törekedni kell arra, hogy jól látható, forgalmas helyen hagyják a biciklit!

       A kerékpáron - ha lehetőség van rá - ne hagyjanak értékeket, mert azokat könnyűszerrel megszerezhetik a tolvajok!

       Regisztráltassa biciklijét a rendőrség által indított országos BikeSafe programba!

       Ha minden óvatosság és figyelmesség ellenére ellopják a kerékpárját, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívón!

 

1

 

<< Vissza az előző oldalra