Befejeződött a képzés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Befejeződött annak a 100 bűnmegelőzési tanácsadónak a képzése Csopakon, akik szeptember második felében kezdik meg munkájukat a Klébersberg Intézményfenntartó Központ által kijelölt középiskolákban.

A szükséges tanúsítvánnyal a kezükben kezdhetik meg munkájukat azok rendőrtisztek, akik az elmúlt három hétben tartott 60 órás képzésen egyrészt a tevékenységükhöz szükséges jogi ismereteket és a fiatalkorúakkal kapcsolatos büntető- és szabálysértési eljárási szabályokat, másrészt pedagógiai tapasztalatokat ismerhettek meg. A munkájukhoz szükséges normákon kívül konfliktuskezelést, kábítószer-prevenciót, valamint a rendőrség középiskolai tematikus programját az ELLEN-SZER programot sajátították el.

A bűnmegelőzési tanácsadók minden megyében és a fővárosban 2013. szeptember második felétől mintegy 200 iskolában kezdik meg munkájukat, miután az oktatási intézmények és a rendőrség közötti együttműködési megállapodásokat megkötötték. Az iskolák nagysága, az ott tanulók száma nagyban befolyásolja, hogy egy tanácsadó hány tanintézetben dolgozik majd.

Feladatuk az iskolába járó fiatalok bűncselekményekkel szembeni fokozott védelme mind elkövetői, mind pedig a sértetti oldal tekintetében, kiemelt figyelemmel az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, valamint a közlekedésbiztonságra.

A rendőrtisztek a gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátásán kívül, támogatják azokat a korábbi eredményesen működő rendőrségi iskolaprogramokat, mint a „Suli Moped program”.

A tanácsadók munkájukat a tankerületekkel egyeztetett éves munkaterv alapján az iskolák vezetőivel együttműködésbe látják el.  Amennyiben a tanintézet részről igény merül fel, a tanácsadó osztályfőnöki órán, szülői értekezleten vesz részt, vagy felvilágosító előadásokat tart.

A rendőrtisztek kapcsolatot tartanak továbbá az illetékességi területükön tevékenykedő - az ifjúságvédelemben szerepet játszó - állami, önkormányzati, társadalmi és civil szervezetekkel.

<< Vissza az előző oldalra