„Beszélgető rendőrök” Nagygyimóton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A polgármester is csatlakozott a rendőrség és a polgárőrség közös programjához.

Szaller Zsolt, a község polgármestere is csatlakozott 2014. január 28-án délelőtt ahhoz a rendőrségi kezdeményezéshez, amelynek keretében Nagygyimóton élő időseket keresett fel Czere Zoltán r. főtörzsőrmester, a Pápai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja és járőrtársa, Radics Roland r. őrmester, valamint Pordán Károly helyi polgárőr.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság áldozattá válás megelőzését szolgáló „TÁMOP” pályázatának „Falujáró, beszélgető rendőr” elnevezésű programeleme a 60 év feletti korosztály védelmét szolgálja. Célja, hogy a rendőrség által közvetített bűnmegelőzési tanácsok a településeken élő valamennyi idős emberhez eljussanak. A „falujáró, beszélgető rendőrök” a Nagygyimóti Polgárőrség egyik tagjával és a község első emberével közösen látogattak meg főként egyedül élő nyugdíjasokat. Az otthonukban – és esetenként az utcán – megszólított szépkorúak személyre szóló bűnmegelőzési és vagyonvédelmi felvilágosítást kaptak, valamint az egyenruhások átadták számukra a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által készített prevenciós kiadványokat.

A polgármester a téli időjárás veszélyeire és a télen ajánlott magatartási szabályokra hívta fel a figyelmet, amelyeket a helyi önkormányzat Téli magatartási szabályok címmel papírra is vetett. 

<< Vissza az előző oldalra