BikeSafe regisztráció a kerékpárversenyen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tehetünk, tegyünk annak érdekében, hogy ne lopják el a kerékpárunkat!

Országos duatlon versenyt rendeztek meg Dejtáron és környékén, melyen több száz amatőr versenyző vett részt. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya – 2016. október 8-án BikeSafe regisztrációs pontot állított fel a verseny dejtári helyszínén, így a tulajdonosok számára lehetőség volt a kerékpárjaik ingyenes regisztrálására az országos nyilvántartási rendszerben.

Jó tudni, hogy a bűnözőkre jelentős mértékben visszatartó hatással van, ha nagy a valószínűsége annak, hogy lebuknak, és az ellopott tárgy, eszköz azonosíthatósága növeli ezt a fajta kockázatot. Tehát azzal, hogy a kerékpárunk, illetve annak a legfontosabb műszaki jellemzői, az arról készült fényképfelvételek, valamint a tulajdonosok személyi adatai rögzítésre kerülnek a rendszerben, növeljük a biciklink védelmét. Ezen túlmenően pedig növekszik az esély arra, hogy ha minden elővigyázatosságunk ellenére, mégis eltulajdonítják az értékes kétkerekűt, visszakapjuk azt, mivel a rendőrség a BikeSafe nyilvántartás által rendelkezik azokkal az információkkal, amik a nyomozás sikerességét, az eltulajdonított kerékpárok felkutatását és lefoglalását elősegítik.

<< Vissza az előző oldalra