„Biztonság mindenhol mindenkor”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Új bűnmegelőzési projekt indul Nógrád megyében. 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság „Biztonság mindenhol mindenkor” címmel benyújtott pályázata elnyerte a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatását.

A rendőr-főkapitányságon 2020. február 1-től október 30-ig megvalósuló projekt célja, tíz kijelölt Nógrád megyei település közrendjének, közbiztonságának javítása, a lakosság közbiztonságérzetének növelése. Ennek érdekében a rendőrség a lakosság részére több bűnmegelőzési programot valósít meg, valamint a településen dolgozó szakemberek számára – a munkájuk hatékonyságának javítása érdekében – tréningeket, képzéseket szervez. A programban résztvevő települések: Bárna, Kazár, Nagybárkány, Érsekvadkert, Buják, Diósjenő, Varsány, Szécsény, Nógrádszakál és Rimóc.

A benyújtott pályázat fókuszában az ifjúsági korosztályok társadalmi és egyéni felelősségének, tudatosságának növelése, integrációjának segítése, közösségeik fejlesztése áll. A „Biztonság mindenhol mindenkor” elnevezésű projekt keretében többek között bűnmegelőzési kampányrendezvényt, gyermekek részére nyári tábort, bűnmegelőzési témájú színdarabot, valamint kábítószer-megelőzési vetélkedőt is szerveznek a szakemberek. A Police Café elnevezésű program megvalósítására is sor kerül majd, ezzel megteremtve azt a lehetőséget, hogy az adott közösség együttműködésben feltárja a helyi problémákat, megtalálja a legjobb, a körülményekhez illeszkedő megoldást.

Varsányban, a Közösségi Ház épületében 2020. február 28-án dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg a projektsorozathoz kapcsolódó konferenciát, melyet követően dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, valamint dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke köszöntötte a megjelenteket.

A rendezvényen a projektbe bekapcsolódó tíz település képviselői, a gyermekjóléti- és családsegítő szolgálatok, valamint további együttműködőként a Nógrád Megyei Építész Kamara, a Salgótarjáni- és a Balassagyarmati Tankerületi Központ munkatársai és az érintett szakemberek tájékoztatást kaphattak a pályázatról, az elérni kívánt célokról, a megvalósítás elemeiről. 

 

<< Vissza az előző oldalra