Biztonságban a strandon is!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök felhívták a pihenni vágyók figyelmét a bűn- és baleset-megelőzési szabályokra.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai a lehető legszélesebb körben látják el bűn- és baleset-megelőzési tanácsokkal a lakosokat. Ennek keretében a napokban a helyi strandon kaphattak hasznos tanácsokat az érdeklődők. A szakemberek felhívták a figyelmet többek között a gépkocsifeltörések, valamint a strandon elkövetett lopások elkerülésének lehetőségeire. Kérték őket, hogy az irataikat, mobiltelefonjaikat és egyéb értékeiket ne hagyják a gépkocsiban jól látható helyen, illetve csak annyi készpénzt vigyenek magukkal a strandra, amennyire feltétlenül szükségük van. Hangsúlyozták, hogy amennyiben úszni, fürdeni mennek, ne hagyják őrizetlenül táskáikat, a csomagokra felváltva vigyázzanak vagy használják az értékmegőrzőket.

A rendőrök a felnőtteknek bűnmegelőzési felhívást tartalmazó szórólapot, a gyermekeknek baleset-megelőzési témájú ajándékokat adtak át.

A bűnmegelőzési előadó a strand pénztáránál és az úszómesternél szórólapot helyezett el, amelyet a kilátogató vendégeknek adhatnak át figyelmeztetve őket a biztonságos strandolásra.

 

<< Vissza az előző oldalra