Biztonságban a szünidőben is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűn-és a baleset-megelőzés jegyében telt a délelőtt a tarjáni táborban.

A Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának referense járt Tarjánban táborozó diákoknál 2015. július 10-én. A rendőrök a tatabányai Szent Margit Általános Iskola tanulói számára tartottak interaktív előadást a bűncselekmények és a balesetek megelőzési lehetőségeiről. A résztvevő tanulók ezután játékos feladatokon keresztül bizonyíthatták KRESZ tudásukat, valamint a bűnmegelőzés területén szerzett ismereteiket, és az úgynevezett részeg szemüveg segítségével kipróbálhatták, milyen veszélyeket rejt magában az alkoholos befolyásoltság.  Buóczné Miklán Erzsébet r. őrnagy és Bakonyi Katalin c. r. főtörzszászlós a nyári szünidő veszélyeire hívta fel a gyerekek figyelmét, és arra kérték őket, hogy az év során a helyi körzeti megbízottól megszerzett bűn-és baleset-megelőzési ismereteiket a nyári szünet alatt is alkalmazzák annak érdekében, hogy ne váljanak sem bűncselekmény, sem közúti közlekedési baleset áldozataivá.

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra