Biztonságban falun belül és azon kívül is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A külterületeken is rendszeres a rendőri jelenlét.

A Tatai Rendőrkapitányság a városok biztonsága mellett kiemelt figyelmet fordít a külterületeken, tanyákon élők védelmére is. A külterületi ingatlanokban élők sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében a tatai körzeti megbízottak rendszeresen látogatják a település közelében lévő pusztákon élőket. A rendszeres kapcsolattartásnak köszönhetően a várostól távolabb eső, magányosan álló házakban lakók is biztonságban érezhetik magukat, persze az elsődleges óvintézkedéseket nekik kell megtenniük. Naszályon ennek elmulasztása miatt besurranó tolvaj sértettje lett egy házaspár 2013. október 3-án. Nem zárták be házuk ajtaját, míg ők az épület mögötti földön dolgoztak. Mikor visszatérték, észrevették, hogy otthonukban idegen járt, aki elvitette a családfő táskáját.

 

A körzeti megbízottak erre is, valamint az ősz beköszöntével a termény- és falopások megelőzési lehetőségeire hívják fel a külterületen élők figyelmét. Kiemelt figyelmet fordítanak a tanyákon egyedül élő idősekre, akik számára látogatásaik alkalmával a trükkös lopások, és a lakásbetörések megelőzésére szolgálnak hasznos tanácsokkal. A körzeti megbízott rendszeres jelenléte fokozza a tanyákon élők személy,- vagyon,- valamint egészségügyi biztonságát egyaránt. Az itt élők tudják, hogy bármilyen probléma esetén bizalommal fordulhatnak az egyenruhásokhoz. Kovács István r. törzszászlós, Baj és térségének körzeti megbízottja 2013. október 3-án is a vidéket járta. Ő a balesetmegelőzésre is nagy hangsúlyt fektet. Ezúttal szólólapot hagyott a kulcsra zárt kertkapura felszerelt postaládában. Ebben a közlekedési szabályok betartásának fontosságra, különös tekintettel a láthatóságra hívta fel a figyelmet, mely az őszi-téli időszakban aktuálisabb, mint a hosszabb és világosabb nyári napokon.

<< Vissza az előző oldalra