Biztonságban mindenhol

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei könyvtárban megelőzési programsorozattal várták a szép korúakat.

A Kecskemét Városi Szociális Közalapítvány és a Katona József Megyei Könyvtár közös szervezésében 2014. február 12-én 10 órától 14 óráig a könyvtár tanácstermében „Biztonságban mindenhol” címmel egynapos rendezvényt tartottak. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakelőadói a programokon prevenciós előadásokkal és bemutatókkal várták a rendezvényre ellátogató - elsősorban időskorú - vendégeket.

 

Az érdeklődők a személy- és vagyonvédelem, az internet veszélyei, a közlekedésbiztonság, illetve az áldozattá válás elkerülése témákban hallhattak előadásokat. Bűnmegelőzési kisfilmek megtekintését követően az időseknek lehetőségük nyílt a látottak alapján felmerülő kérdéseik megvitatására. A bűn- és balesetmegelőzési témák közös feldolgozását önvédelmi bemutató színesítette.

A programokra kilátogatóknak lehetőségük nyílt ingyenes egészségügyi szűrésen is részt venni.

 

A nap folyamán a rendezvényen közel száz időskorút fogadtak a bűn- és balesetmegelőzési szakelőadók.

<< Vissza az előző oldalra