Bővült a bűnmegelőzési flotta Somogyban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átadták a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács mobil bűnmegelőzési centrumát.

A Somogy Vármegyei Önkormányzat és a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi évben közösen nyújtott be pályázatot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz. A „Somogyban biztonságban” néven indított preventív program célja a somogyi lakosság tájékoztatás céljából történő minél szélesebb körű elérése a szubjektív biztonságérzet növelése, valamint a települések közbiztonságának javítása érdekében. A programsorozatban központi szerepet kap az a bűnmegelőzési mikrobusz, mely az országban elsőként áll majd önállóan a vármegyei szakemberek rendelkezésére.

 

A mobil bűnmegelőzési centrumként fémjelzett jármű kulcsát Biró Norbert, a vármegyei közgyűlés elnöke 2023. március 9-én ünnepélyes bemutató keretében adta át Molnár Gábor r. dandártábornok, a vármegye rendőr-főkapitánya részére. A rendezvényen jelen volt dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke is.

 

A mikrobusszal a nyári idegenforgalmi időszakban a Balaton-parton, az év további részében pedig a belső somogyi településeken találkozhatnak majd az érdeklődők.

<< Vissza az előző oldalra