Bűn-és balesetmegelőzési napközis tábor

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és balesetmegelőzési tábort szervezett általános iskolások részére.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és Bűnmegelőzési Alosztálya közösen az iskolai nyári szünet idejére bűn- és balesetmegelőzési napközis táborokat szervez a főkapitányság munkatársainak általános iskolás gyermekei részére.

 

Az első tábort 2013. június 24. és 28. között tartották meg az iskolásoknak, melynek ideje alatt a gyerekek felügyeletét bűn- és balesetmegelőzési szakemberek látták el, akik különböző kulturális és szabadidős programokat szerveztek a gyerekeknek.

 

Az iskolások rendőrségi kutyás és bűnügyi technikai bemutatókon vehettek részt, valamint megnézhették a rendőrök szolgálati járműveit. Ellátogattak a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz, hogy betekintést nyerjenek a tűzoltók mindennapjaiba, majd Hollókőre kirándultak, ahol megcsodálhatták a várat és az Ófalut.

 

A tábor ideje alatt a gyermekek figyelmét bűn-és balesetmegelőzési foglalkozásokon hívták fel a veszélyhelyzetek felismerésére, azok kezelésére, valamint konfliktuskezelési tréningeket tartottak részükre. A kicsik kerékpáros ügyességi versenyen, csapatversenyeken és labdarúgásban mérhették össze tudásukat és kipróbálhatták a motor szimulátort.

 

A tábor végén sok gyerek úgy nyilatkozott, hogy ha felnő, rendőr szeretne lenni.

 

<< Vissza az előző oldalra