Bűncselekmények áldozatainak napja

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya az áldozatvédelemmel, áldozatsegítési tevékenységgel összefüggő tudnivalókra hívja fel a figyelmet.

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap azóta a Bűncselekmények áldozatainak Napja, amelyet 1993-tól Magyarországon is megtartanak.

Bűncselekmény áldozata egyfelől a bűncselekmény, a tulajdon elleni szabálysértés közvetlen sértettje, valamint az a személy, aki a bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés következtében szenvedett el valamilyen sérelmet.

Az áldozatsegítés célja, hogy a bűncselekménnyel összefüggésben sérelmet szenvedett személyek, illetve azok hozzátartozói megfelelő segítséget kapjanak problémájuk megoldásához, az őket megillető jogok érvényesítéséhez.

A rendőr-főkapitányság munkatársai a témához kapcsolódóan megyeszerte tartanak áldozatvédelmi, bűnmegelőzési előadásokat, programokat. Prevenciós foglalkozások lesznek többek között szécsényi, salgótarjáni, bátonyterenyei, dejtári általános- és középiskolákban, az etesi Idősek Klubjában, valamint 2022. február 23-án bűnmegelőzési vetélkedőt tartanak Salgótarján, Fő terén, együttműködve a Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont munkatársával.

Bűncselekmények, illetve tulajdon elleni szabálysértések áldozatai az alábbi helyeken és időpontokban kérhetnek szakszerű segítséget:

 

Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont (Salgótarján, Rákóczi út 40.)

Személyes ügyfélfogadás: hétfő, szerda: 10:00-17:00

Telefonos ügyfélszolgálat: 06-30/094-5708

Nógrád Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály (Salgótarján, Rákóczi út 36.)

Személyes ügyfélfogadás: hétfő 8-12 óra, szerda 8-12 és 13-16 óra, péntek 8-12 óra

Telefonos ügyfélfogadás: 06-32/795-776

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra