Bűnmegelőzés napja alkalmából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam - és Jogtudományi Karán bűnmegelőzési vándorkiállítás nyílt.

A Győri Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a kiállításukkal a megelőző vagyonvédelem fontosságára hívják fel a figyelmet. A bemutató tartalmi mondanivalója, és a képi megjelenítése lényegre törő ajánlásokat fogalmaz meg.

       12

A vándorkiállítást Dr. Bartkó Róbert egyetemi docens, a Bűnügyi Tudományok Tanszék vezetője nyitotta meg, és köszöntötte a rendőrségről meghívott vendégeket, dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsost, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányát, Nagy Ágnes rendőr ezredest, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesét, Váczi Attila rendőr ezredest, a Győri Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjét, és a tárlat megálmodóját Kaliba Edit rendőr alezredest, a kapitányság Bűnmegelőzési Alosztály vezetőjét.

1

A megyei rendőr-főkapitányság vezetője beszédében kiemelte, hogy a biztonság egy nagyon fontos értékké vált a modern társadalomban, függ attól is mit tesz a hatóság és mi magunk mit teszünk meg saját érdekünkben. A rendőrségnek fontos eljuttatni az állampolgárokhoz az áldozattá válás megelőzéséhez szükséges, a saját viselkedést meghatározó információkat, egyúttal ez együttműködést igényel a társadalom minden egyes tagjától.

Az érdeklődők a kapitányság kiállítását a Széchenyi István Egyetem Áldozat utcai épületében egy hónapig megtekinthetik.

<< Vissza az előző oldalra