Bűnmegelőzés Nyíregyházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai rendszeresen látogatják a nyári táborokban vakációzó gyerekeket.

A bűnmegelőzési szakemberek a nyár folyamán több tárborban is visszatérően tartanak előadásokat a nyár veszélyei témakörében. Heti rendszerességgel jelennek meg Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn a Kis Vakond Tanodában és az Aqua Sport Se úszótáborában. A vakációzó gyerekek legutóbb 2019. június 26-án a nyári szünidő alatt előforduló veszélyekről és azok elkerülésének lehetőségeiről hallhattak hasznos információkat. A rendőrök a biztonságos fürdőzés és a kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályai mellett az internet-használat, valamint az Egyedül otthon témához kapcsolódó helyes magatartási szabályokra is kitértek a beszélgetés során.

Néhány jó tanács:  

 

  • Felhevült testtel soha ne ugorjanak be a vízbe!
  • Mindig győződjenek meg a víz mélységéről, mielőtt beugranak, hiszen sekély vízben egy fejesugrás akár tragédiát is eredményezhet!
  • Nagy melegben fogyasszanak elegendő mennyiségű folyadékot, lehetőség szerint vizet, gyümölcslevet, kerüljék az energiaitalokat, a cukros, szénsavas üdítőket és az alkoholt!
  • Ha gyermekük egyedül van otthon, oktassák ki, hogy idegeneket soha ne engedjen be a lakásba!
  • Az interneten soha ne adják meg személyes adataikat!
  • A nyaralásukról készített képeket csak hazaérkezésük után posztolják a közösségi oldalakon, hogy ne hívják fel a figyelmet távollétükre, őrizetlenül lévő lakásukra.
  • A nyári szünetben se engedjék, hogy gyermekeik az egész napot számítógép előtt töltsék. Figyeljenek rájuk és ajánljanak számunkra más alternatívákat a szünidő hasznos eltöltésére, lehetőleg a szabadban!
<< Vissza az előző oldalra