Bűnmegelőzési előadás időseknek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője tartott közös előadást a Debreceni Nyugdíjas Szövetség körzeti rendezvényén.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya rendszeres résztvevője a Debreceni Nyugdíjas Egyesület heti összejöveteleinek. A 2016. szeptember 12-én megtartott találkozó aktualitása az volt, hogy a megyében rövid idő alatt több idős ember esett trükkös bűnözők áldozatává.

A mintegy 150 fős közönség a rendőrség által készített bűnmegelőzési kisfilmeket tekinthetett meg, amelyek szemléletesen és közérthetően mutatták be azokat a jogsértéseket, amelyeknek a korosztály tagjai áldozatul eshetnek. Ezt követően Tóth István r. törzszászlós és Tóth Norbert r. zászlós körzeti megbízottak a szolgálatuk ellátása során tapasztalt eseményekről tájékoztatták a hallgatóságot és gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogy idős emberként hogyan kerülhetik el az áldozattá válást.

Dr. Juhász Zoltán r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető prezentációjában több, a közelmúltban történt esetet osztott meg a résztvevőkkel, elemezve a bűncselekmények tanulságait. Az esetek kapcsán az előadó elmondta a nyugdíjasoknak, hogy milyen lehetőségeik vannak az említett jogsértések megelőzésére. Kiemelte, hogy az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények jelentős részében az elkövetők igyekeznek a „kiszemelt” áldozat bizalmába férkőzni és felmérni az értékeit, majd valamilyen elterelő mozzanattal próbálják azokat megszerezni. Az ilyen nem kívánt események a kellő odafigyeléssel és az idegenekkel szembeni bizalmatlansággal megelőzhetőek.

<< Vissza az előző oldalra