Bűnmegelőzési évzáró program Pécsett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb tanodai bűnmegelőzési programot tartottak Pécsett.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei 2017. május 25-én délután ismét ellátogattak a Khetanipe Egyesület tanodájába. A foglalkozás célja az elmúlt öt hónapban a szabályokról tanult ismeretek élménypedagógiai módszerek alkalmazásával történő gyakorlása, összegzése volt.

Ezúttal csapatok versenyeztek egymással, amelyben a tanoda diákjai mellett az ott dolgozó szakemberek is részt vettek. A játékos feladványok között volt puzzle, szókirakó, labirintus, zenei feladvány, szabályfelismerő játék.

Az ünnepélyes zárás már a szülők és kísérők jelenlétében zajlott. A „tanoda legaktívabb diákjai” kitüntető címet 2017-ben Nikolics Olga, Bogdán Amanda, Bogdán Dzsenifer és Bereczky Lilla nyerték. A csapatverseny győztese a „Fürgelábak” elnevezésű csapat lett. Valamennyi résztvevő sporteszközöket, foglalkoztató füzeteket, és édességet vehetett át jutalmul.

A szabadidős program közös uzsonnázással, beszélgetéssel zárult. A tanodai program a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság területi kisebbségi kapcsolattartási munkacsoport anyagi támogatásával valósult meg.

<< Vissza az előző oldalra