Bűnmegelőzési Szabadegyetem Miskolcon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb kurzussal indult Miskolcon a Bűnmegelőzési szabadegyetem.

A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében Bűnmegelőzési Szabadegyetemi előadássorozat indult 2015. október 14-én „Bűnmegelőzés a XXI. században - a modern technika és az ember” címmel.

 

A négy alkalomból álló előadássorozatot többek között Dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem általános rektor-helyettese, valamint Kovács Béla r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg.

 

A kurzus nyitónapi tárgyköre a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjának „Miskolc” termében a drogfogyasztás szakmai és humán vonatkozásaival foglalkozott. „A drogellenes küzdelem technikai oldala – szerhasználat a szakértő szemével” című előadást Csesztregi Tamás igazságügyi vegyész szakértő, a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet munkatársa, míg „A droghasználat humán oldala a volt szerfogyasztó szemével” címet viselő beszámolót Zsebeházi Ferenc a Támaszpont Egyesület munkatársa tartotta.

 

 A kurzus soron következő, 2015. október 28-ai 16 órától kezdődő etapja a térfigyelés és a bűnmegelőzés kapcsolatát járja körbe.

<< Vissza az előző oldalra