Csornán és Szanyban járt az Ovi-Zsaru - képekkel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója három óvodában mutatta be az Ovi-Zsaru programot a legkisebbeknek.

Harsányi Judit rendőr őrnagy a Csornai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója január végén és február második hetében összesen három óvodában, 117 kisgyermeknek tartotta meg a rendőrség Ovi-Zsaru programjának első foglalkozásait. A rendőrnőt Csornán a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvodában és a Bóbita Óvodában, valamint a szanyi Kerekerdő Körzeti Óvodában is nagyon várták az ovisok. A legkisebbek érdeklődve figyelték az őrnagy hölgy bemutatkozását, aki a munkáján túl arról is mesélt nekik, hogy tudják a hétköznapokban előforduló veszélyhelyzeteket elkerülni. A gyerekek megtanulták, hogyan kell helyesen bemutatkozni, és a legfontosabb közlekedési szabályokról is beszélgettek. A foglalkozások végén az Ovi-zsaru bemutatta azokat a bábokat, akik segítségével az óvó nénik további fontos ismereteket tanítanak meg a kicsiknek a biztonság témaköreiből.

<< Vissza az előző oldalra