Debrecenben is „Kiállok Érted”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az emberkereskedelem és a prostituálttá válás elleni küzdelem jegyében egy fikciós történet bemutatásával tartottak prevenciós színdarabot a szakembereknek.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Debrecen Megyei Jogú Város Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának közös szervezésében színházi előadást tartottak február 5-én Debrecenben. 

A bűnmegelőzési rendezvényt Illés Zoltán rendőr ezredes, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője nyitotta meg. Az előadás a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság támogatásával valósulhatott meg és jól illeszkedik abba a programsorozatba, amelyet a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hirdetett meg „Gyermek Mindenekfelett” címmel.

A „Kiállok Érted” színdarab a Láthatáron Csoport és a KV Társulat együttműködésében készült, amely elsősorban a prostituálttá válás és emberkereskedelem veszélyeinek kitett fiatalok lehetőségeit, az áldozattá válás folyamatát vizsgálja, amiben valós és mesei elemek is keverednek.

A színpadi performanszot mintegy 30 gyermekvédelmi szakember és 40 szakterülettel érintett rendőr nézte meg, majd a program zárásaként egy interaktív beszélgetésen keresztül osztották meg egymással a tapasztalataikat.

<< Vissza az előző oldalra