Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ 2013. július 12-én kezdi meg működését.

Siófokon, az önkormányzat épületében tartották meg 2013. július 9-én a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ megnyitóját, ahol beszédet mondott dr. Balázs Árpád Siófok polgármestere, dr. Piros Attila r. dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Pálné dr. Gergely Mónika r. alezredes, a főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője.

A megnyitón dr. Balázs Árpád ismertette, hogy három Balaton-parti városban, Siófokon, Balatonlellén és Balatonföldváron kezdi meg működését a Dél-Balatoni Bűnmegelőzési Centrum.

Dr. Piros Attila r. dandártábornok kiemelte, hogy az idegenforgalmi főszezonban több rendőr teljesít szolgálatot a Balatonnál és emellett még 96 rendvédelmi középiskolás is vigyázza a turisták nyugalmát, segíti a rendőrség munkáját.

Pálné dr. Gergely Mónika elmondta, hogy a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ célja a közösségi bűnmegelőzés kialakítása, a Balaton partján a nyári idegenforgalmi szezonban jellemző bűncselekmények (betöréses-, besurranásos-, strandi lopások, valamint a gépjárművekkel kapcsolatos jogsértések) megelőzése, a helyi lakosság és a turisták biztonságérzetének növelése, illetve az áldozattá vált turisták segítése. Ennek érdekében a rendőrök folyamatos megelőző járőr- és figyelő tevékenységet végeznek az érintett települések strandjain, azok környezetében. A rendőrök háromnyelvű szórólapokkal és hasznos tanácsokkal hívják fel a Balaton-parton kikapcsolódni vágyók és ott élők figyelmét vagyontárgyaik megóvására.

 

<< Vissza az előző oldalra