Diákrendőrök szolgálatban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Komárom-Esztergom megyében több mint 100 tanuló segíti a rendőrség munkáját.

Újraindult a Student Police elnevezésű program 2015-ben Komárom-Esztergom megyében. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság által létrehozott önkéntes programban középiskolás diákok vesznek részt, akik a megye turisztikailag frekventált helyein látnak el elsősorban bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet. A tanulók a feladataik ellátása mellett betekintést nyerhetnek a rendőri munkába és megismerkedhetnek rendőrré válás feltételeivel is. A gyakorlattal emellett megszerezhetik az érettségihez szükséges önkéntes tevékenység végrehajtásáról szóló igazolást is. A fiatalok a Tatai, a Tatabányai, az Esztergomi, a Dorogi és a Komáromi Rendőrkapitányság területén már szolgálatba álltak, és a nyár végéig végzik tevékenységüket.

<< Vissza az előző oldalra