Dödölle fesztiválon a Bike Safe program

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagy érdeklődés mellett zajlott a kerékpárok nyilvántartásba vétele a Bike Safe program keretében Nagykanizsán.

A „Házhoz megyünk” programot a megye teljes lakossága megismerhette az elmúlt év során, hiszen nagyon sokan keresték fel az információs pontokat 2016-ban. Az idei évben a program kibővült, így teljes körű prevenciós szolgáltatást nyújt azoknak, akik felkeresik a programhelyeket.

A bűnmegelőzéssel foglalkozó munkatársaink a nagy sikerű Bike Safe program keretében számos bringa tulajdonosának adtak tanácsot, miközben a kerékpárokat regisztrálták a 14. Bor- és Dödölle Fesztiválon.

 

A regisztráció során rögzítették a kerékpár tulajdonosának nevét, a bicikli legfontosabb jellemzőit és alvázszámát, valamint a járműről több fotót is készítettek. A rendőrök a regisztráció mellett a kerékpárok kötelező felszereléseinek meglétét is ellenőrizték, amelynek alkalmával felhívták a figyelmet a hiányzó tartozékok pótlására is.

A kerékpárlopások megelőzése érdekében célszerű az alábbiakra figyelmet fordítani.

- Lehetőség szerint minden esetben zárja le a kétkerekűt, még akkor is, ha csak pár percre hagyja őrizetlenül!

- Figyeljen arra, hogy lehetőség szerint erős, masszív rögzítési ponthoz erősítse a biciklit!

- Alkalmazzon olyan lakatolási technikát, amely megnehezíti az eltulajdonítást!

- Javasolt forgalmas helyen hagyni a kétkerekűt, mivel a nagy tömeg riasztóan hathat a tolvajokra.

Amennyiben kerékpárját eltulajdonították, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó telefonszámon!

<< Vissza az előző oldalra