Dráma a kempingben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmaztak, kiraboltak egy lányt Mezőkovácsházán. A súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiú tudatmódosító szer hatása alatt cselekedett. Ezzel a valósághű történettel álltak társaik elé a diákok egy bűnmegelőzési témájú rendezvényen.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság és a Mezőkovácsházi Hunyadi János Középiskola 2013. október 15-én egy előadással hívta fel a figyelmet a drogprevenció, valamint a bűnmegelőzés fontosságára. A mezőkovácsházi kempingben „Mit tesznek velünk a vegyületek?” címmel megtartott rendezvényen részt vettek, illetve közreműködtek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság, valamint a mentőszolgálat munkatársai, a Battonyai Járási Ügyészség képviselői és a Hunyadi János Középiskola diákjai. A történet egy 17 éves fiúról szólt, aki kitűnő tanuló és jó sportoló. Egy alkalommal azonban találkozott egykori iskolatársával, aki olyan szerrel kínálta, ami elmondása szerint segít majd neki a sportban és legálisan hozzáférhető. A fiú kipróbálta ezt az anyagot, melynek hatása alatt bűncselekményt követett el. Abban a kempingben, ahol gyakran adtak neki nyári munkát, mert megbízhatónak tartották, meglopta a vendégeket. Ráadásul az egyik vendég észrevette, amikor bement a faházába, mire a fiú azért, hogy a megszerzett értékeket megtartsa, dulakodni kezdett a fiatal nővel. Bántalmazta, megkötözte, majd elmenekült a helyszínről.

Súlyos bűncselekmények: rablás és személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. Emellett a rendőrség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt is eljárást indított. A valósághű előadás több mint 400 nézője tehát tanúja lehetett annak, amint egy tehetséges, jó tanuló fiatal nagyon messze kerül álmaitól, továbbtanulási terveitől. A bűnmegelőzési céllal megszervezett program láthatóan nagy hatással volt a diákokra. Mezőkovácsházán korábban is szerveztek már hasonlót, akkor egy tragikus kimenetelű közúti közlekedési baleseten keresztül irányították rá a figyelmet az alkohol és a kábítószerek, valamint egyéb tudatmódosító anyagok káros hatásaira. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság, illetve a Békés Megyei Hunyadi János Közoktatási Intézmény a továbbiakban is arra törekszik, hogy újszerű kezdeményezések, előadások segítségével minél szemléletesebben, a lehető leghatásosabban mutassák be a bűnmegelőzési programok üzeneteit és a rendőrség munkáját.

<< Vissza az előző oldalra