Egy csésze kávé mellett kötetlenül

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Police Coffee Szolnokon is

A szolnoki Pelikán Buszpályaudvar CBA üzlete adott otthont 2014. április 18-án a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a CBA Kereskedelmi Kft. Police Coffee nevű rendezvényének, melyen az állampolgárok egy csésze kávé mellett kötetlenül beszélgethettek rendőri vezetőkkel és a helyi szakemberekkel az őket érintő problémákról és azok megoldási lehetőségeikről.

 

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Hatala József, miniszteri biztos, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Fodor Attila a CBA kommunikációs igazgatója, Balla György Szolnok Megyei Jogú Város alpolgármestere, Tóth András r. ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének helyettese, Bozorádi János r. alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, illetőleg Szabó Zoltán r. alezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője is.

 

A lakossági fórum elérte célját, hiszem az érdeklődők láthatták azt, hogy a rendőr nemcsak büntet. A rendőrség mindent megtesz a lakossággal való párbeszéd javítására, valamint a bűnmegelőzés hatékonyságának és az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének növelésére.

 

 

<< Vissza az előző oldalra