Egy egyszerű kérdés: szüleid neve, telefonszáma?

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsai szülőknek és gyermekeknek.

Az első, amit megtanulnak a kisgyerekek, a szülők neve. Az idő elteltével a szülők szárnyai alól kikerülő kisiskolások, majd kamaszok és fiatal felnőttek nem mindig készülnek fel megfelelően az őket érhető veszélyekre.

A nyári szünidő beköszönte mind a szülőknek, mind a gyerekeknek új kihívásokat tartogat. A reggeli rohanás helyett most a szülők számára a gyerekek felügyelete, nyári elfoglaltsága adja a legnagyobb feladatot. A gyermekek ismeretlen útszakaszokon, nem az iskolához megszokott útvonalon, a szokásos időben közlekednek. Amellett, hogy a közlekedés mekkora veszélyeket rejt, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nagyon fontos dologra szeretné felhívni a figyelmet!

Ha bekövetkezik a baj, és…

– a készüléked lemerül;

– a strandon a vízbe esik, használhatatlanná válik;

– ellopják, és neked segítségre van szükséged ahhoz, hogy értesítsd szüleidet, tanuld meg a telefonszámukat!

Sok tanácsot érdemes megfogadni, de a legszükségesebb az, hogy tudd, indokolt esetben (például ha balesetet szenvedsz vagy annak szemtanúja vagy) hol kérhetsz segítséget, és mik azok az elsődleges információk, amelyeket el kell mondanod, ha a 112-t hívod!

A hívásfogadó központ operátora az alábbi alapinformációkat fogja megkérdezni tőled (a körülmények és a lehetőségek függvényében – amennyire lehet – nyugodtan, tagoltan és érthetően kell válaszolni):

  • a bejelentő neve, telefonszáma;
  • az esemény helyszíne;
  • mi történt, kinek van szüksége segítségre;
  • felmerül-e valakinél közvetlen életveszély;
  • esetleges sérültek száma, a sérülés(ek) foka;
  • az esemény folyamatban van-e, vagy már lezajlott.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra