Egy nap a biztonságért, egy nap az iskolában Papkeszin

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A társszervek együttműködésével szervezte meg a komplex megelőzési program rendezvényét a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság komplex bűnmegelőzési projektet indított Út a biztonsághoz II. címmel, amelyet a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósít meg 2020. január 1. és 2020. november 30. között. Ezen pályázat keretében a rendőrök az Egy nap a biztonságért - egy nap az iskolában elnevezésű programmal 2020. március 10-én délelőtt a papkeszi Bocskai István Református Általános Iskolába látogattak. A rendőrségi bűnmegelőzésen kívül a gyerekek katasztrófavédelmi, mentési, egészséges életmód, egészségügyi, környezetvédelmi és honvédelmi szakterületekről szóló előadásokon vehettek részt.

Az alsó tagozatos diákokkal a rendőrök először a biztonságról és az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről beszélgettek, majd közlekedésbiztonsági témájú rajzokat készíthettek. A legjobb alkotások egy rajzpályázaton is részt vesznek, melynek díjátadóját a tanév végén tartják.

A rendezvény egyik eleme a Police Caffee elnevezésű program volt, melynek során a gyermekek egy csésze kakaó elfogyasztása közben hallgathattak meg hasznos bűnmegelőzési ismereteket. A szakemberek elmondták nekik többek között azt is, ha egyedül maradnak a lakásban, idegeneket soha ne engedjenek be és ne is adjanak ki számukra semmilyen bizalmas információt.

Mindeközben a felső tagozatosok a bűncselekmények fajtáiról és azok következményeiről, a büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartási körülményeiről, valamint a droghasználat veszélyeiről kaptak tájékoztatást.

 

 

<< Vissza az előző oldalra