Együtt a kármegelőzésért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Vezetői találkozót tartottak az Országos Kármegelőzési Program résztvevői.

Az Aegon Magyarország, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ), a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Geodéziai és Geofizikai Intézet és a rendőrség 2014. április 15-én közös sajtótájékoztatón tartott beszámolót az Országos Kármegelőzési Program eddigi eredményeiről és jövőbeli feladatairól.

 

A résztvevők még 2013 októberében kötöttek együttműködési megállapodást a kármegelőzés jegyében, amelynek fő célkitűzése az állampolgárok védelmének biztosítása és a vagyoni károk visszaszorítása az egyes szakmai területek bevonásával.

 

A vezetői találkozón Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány tájékoztatást adott a rendőrség megelőző vagyonvédelmi törekvéseiről, majd Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese ismertette az együttműködési megállapodás 2014. évi programtervezetét. A rendezvényen beszédet mondott dr. Túrós András, az OPSZ elnöke a szövetség vagyonvédelmi feladatairól és céljairól, valamint dr. Hatala József ismertette a tanács munkájában megjelenő bűnmegelőzési tevékenységet. A programot Wesztergom Viktor az MTA Geodéziai és Geofizikai Intézet igazgatójának előadása zárta, aki a tudományos kutatások mindennapokban való alkalmazásáról szólt.

<< Vissza az előző oldalra