Együtt, eredményesebben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közösen lép fel az iskolai erőszak ellen a rendőrség a vele együttműködő intézményekkel.

Együtt az iskolai erőszak ellen” elnevezéssel szervezett konferenciát a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya 2021. november 4-én Tatán. A rendezvény célja az volt, hogy a rendőrség a vele együttműködő társszervekkel, intézményekkel a témát érintő tapasztalatcserével, információk átadásával közösen, hatékonyabban tudjon fellépni az iskolai erőszak ellen.

Dr. Vaczula József r. ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta, hogy a fizikai erőszak megszüntetése mellett a pszichikai erőszak témáját sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha iskolai abúzusról beszélünk. Ezt követően Schmidt Csaba, a Tatabányai Szakképzési Centrum kancellárja beszédében hangsúlyozta a téma fontosságát. A nap folyamán a résztvevők továbbá olyan előadók beszámolóját hallgathatták meg, mint Gubinyi Attila r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Iskolapartnerségi Osztály vezetője, vagy Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője.

Balkune Szűcs Emese, a Komárom-Esztergom Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tatabányai Tagintézményének pszichológusa előadásában kiemelte, hogy törődni kell a bántalmazóval és a bántalmazottal egyaránt. Hamar János, a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Járóbeteg Központ szakmai vezetője, két, általa kezelt kábítószerfüggőt hozott az előadásra, akik elmondták, hogy bántalmazók és bántalmazottak is voltak, majd ezáltal váltak drogfüggőkké.

A rendezvény végeztével a résztvevők mind egyetértettek abban, hogy az iskolai erőszak elleni fellépés, gyermekeink védelme mindannyiuk közös érdeke. Az ez elleni küzdelem pedig a leghatékonyabban a társszervek közötti együttműködéssel valósítható meg.

2

1

 

<< Vissza az előző oldalra