Együttműködés az emberkereskedelem visszaszorításáért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győrben tartottak informatív, szakértői megbeszélést az együttműködés és a kommunikáció élénkítése érdekében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetésével koordinációs ülést tartottak az emberkereskedelem elleni közös küzdelem érdekében 2017. június 13-án Győrben.

A megbeszélésen a rendőrség mellett részt vettek - többek között - a bíróság, az ügyészség, az idegenrendészeti hatóság, a kormányhivatal, önkormányzatok, gyermekvédelmi intézetek és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői is.

A megjelenteket Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszöntötte, majd a projekt céljait és fontosságát Németh Ágnes rendőr ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője ismertette.

A pályázat célja az emberkereskedelem elleni közös küzdelem érdekében történő együttműködés és kommunikáció élénkítése mellett, a bűncselekmények áldozatainak segítését célzó mechanizmus megyei szintű megvalósítása az érintett szervezetek részvételével.

<< Vissza az előző oldalra