ELLEN-SZER

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ELLEN-SZER program keretében debreceni diákoknak szervezett látogatást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a debreceni Javító Intézetbe.

A tanév végével a rendőrség biztonságra nevelő programjai is befejezésre kerülnek. Az ELLEN-SZER nevet viselő középiskolai bűnmegelőzési programban résztvevő osztályok a tanév során az áldozattá válás, az elkövetővé válás megelőzésnek lehetőségeit, a kábítószer kérdés bűnözéssel való összefüggéseit és büntetőjogi szabályozását, valamint számos a korosztályt érintő témakört dolgoztak fel a rendőrség bűnmegelőzési szakemberének segítségével.

 

A program zárásaként az egyik debreceni középiskola 10. évfolyamos tanulói a debreceni Javító Intézetben tettek látogatás, ahol bepillantást nyerhettek az intézmény életébe. A látogatás legfőbb tanulságaként a Javító Intézetben lévő fiatalok példáján keresztül szembesülhettek a diákok azzal, hogy milyen következménye lehet egy-egy diákcsínynek gondolt, vagy meggondolatlanságból elkövetett cselekménynek.

<< Vissza az előző oldalra