ELLEN-SZER a debreceni gimnáziumban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Interaktív előadás keretében kaptak választ a gimnazisták az ifjúkori bűnözéssel kapcsolatos kérdéseikre.

A Debreceni Ady Endre Gimnázium és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésének keretében, a középiskolában a 2014-15-ös tanévben is oktatásra kerül az ELLEN-SZER nevet viselő bűnmegelőzési program.

 

A programban résztvevő diákok a tanév során az áldozattá válás, az elkövetővé válás megelőzésének lehetőségei, a kábítószer kérdés bűnözéssel való összefüggései és büntetőjogi szabályozása, valamint számos, a korosztályt érintő témakört dolgoznak fel a rendőrség bűnmegelőzési szakembereinek segítségével.
A program keretében 2014. november 5-én Bak István r. alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezető-helyettese tartott a gimnazistáknak a deviáns viselkedési formákról, az ifjúkori bűnözésről és a kortársak szerepéről interaktív előadást. 

 

<< Vissza az előző oldalra