Előadás az internetbiztonság jegyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Soproni bűnmegelőzési szakember tartott tájékoztató előadást szülők részére egy budapesti rendezvényen.

A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója az internet veszélyeiről tartott előadást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott rendezvényen megjelent felnőttek, szülők részére 2019. szeptember 8-án. A tájékoztatás célja a szülők figyelmének ráirányítása arra, hogy mennyire fontos ismerniük gyermekük internetes böngészéseit, illetve milyen biztonsági szabályok alkalmazásával érhetik el, hogy a nem megfelelő tartalommal bíró oldalakat gyermekük ne látogassa. A prevenciós szakember hangsúlyozta a megelőzés kiemelt szerepét, a gyerekekkel történő őszinte kommunikációt e téren is, valamint az ellenőrzés fontosságát.

A rendőrség munkatársa a megjelent szülők részre az alábbi tanácsokat adta:

  • Az eltiltás, elzárás nem megoldás, hiszen csak ellenállást, kijátszást eredményez a fiatalok részéről.
  • Fontos a példamutatás, csak olyat posztoljunk, kommentáljuk, amire minden körülmények között büszkék tudunk lenni.
  • Neveljük tudatosságra a gyermekeinket, tanítsuk meg nekik azt, hogy minden internetes tevékenységük előtt gondolják át, hogy mi lehet a lehető „legrosszabb forgatókönyv”.

 

<< Vissza az előző oldalra