Ezer Lámpás Éjszakája

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vácon is várták az érdeklődőket.

Az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódóan idén 7. alkalommal rendezték     meg az Ezer Lámpás Éjszakája jótékonysági koncert- és programsorozatot országszerte, amelyhez Vác városa az idén is csatlakozott.  

 

A program célja, hogy felhívjuk a figyelmet a gyermekek eltűnésére, annak leggyakoribb okaira, amelyek a következők:

  • kisebb gyerekeknél belemerülés a játékba, elkóborolás
  • gyermekotthonokban nevelkedő kiskorúak csellengése
  • a családon belüli problémás helyzetet nehezen megélő gyermekek eltűnése, érzelmi trauma
  • egy-egy eseményhez kapcsolódó szorongás, stresszhelyzet félelem (pl.: bizonyítványosztás után nem mer hazamenni)
  • bántalmazó, veszélyeztető családból történő eltávozás
  • külön élő szülők közötti konfliktushelyzet esetén a kiskorúak ismeretlen helyen való tartózkodása
  • kalandvágy (felnőttként történő viselkedés, szórakozás, tiltott dolgok kipróbálása)
  • veszekedés szülőkkel/nevelőszülőkkel/nevelővel 

A rendezvényen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a témával kapcsolatos felvilágosító beszélgetést, bűnmegelőzési programot, a kicsiknek pedig játékos, biztonságra nevelő foglalkozásokat, a szülőknek prevenciós beszélgetést szervezett annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a megelőzési lehetőségekre, annak fontosságára.

A közeledő nyári szünidőben több időt egyedül töltő gyermekek és szüleik figyelmét felhívták a veszélyhelyzetekre, azokra a fontos tennivalókra, amelyekkel a nyári szünet biztonságosabbá tehető.

A Bűnügyi Technikai Osztály bűnügyi kutyavezetője bemutatta a szolgálati kutya mindennapjait, okos, fegyelmezett munkavégzését.

A rendezvény zárásaként egyszerre szállt a magasba 10 000 világító lufi, amely rávilágít az eltűnések problémájára és megvilágítja a hazavezető utat az eltűnt gyerekeknek.

A Bűnmegelőzési Osztály munkatársai, „HAZA VÁRNAK„  szlogennel ellátott  figyelemfelhívó ajándékot adtak  a résztvevőknek azzal a kéréssel, hogy a tőlük kapott bűnmegelőzési  jótanácsokat adják tovább kortársaiknak is.

 

<< Vissza az előző oldalra