„Ezer Lámpás Éjszakája” Kisvárdán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendkívüli volt az érdeklődés az országos program kisvárdai állomásán.

Az ,,Ezer Lámpás Éjszakája”  elnevezésű országos programsorozat megrendezésére 2017. június 10-én került sor Kisvárdán a már rendhagyónak számító Családi Napon.

Az Eltűnt Gyermekek Világnapjára épülő rendezvény célja felhívni a társadalom, a családok és a fiatalkorúak figyelmét a kiskorúak eltűnésének okaira, veszélyeire. Az eseményre kilátogatók a sok színes program között találkozhattak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársaival is, akik közlekedésrendészeti és bűnügyi- technikai bemutatókkal, valamint bűn- és balesetmegelőzési témájú játékos feladatokkal és ismertetőkkel várták az érdeklődőket.

A program zárásaként a szervezők világító léggömböket osztottak szét a látogatók között, amelyeket egyszerre engedtek fel a magasba, ezzel jelképesen utat mutatva az eltűnt gyerekeknek, hogy hazataláljanak.

<< Vissza az előző oldalra