Ezüstöt ért a rajz

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezüstérmes lett Maróti Ivett rajza a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rajzpályázatán. A kislánynak a Bács-Kiskun megyei rendőrök adták át a Somogy megyéből érkezett oklevelet és jutalmat.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság korábban „Biztonságos nyár” címmel hirdetett pályázatot egy komplex bűnmegelőzési program keretében, amely a „Somogyban biztonságban” elnevezést kapta.

A Bács-Kiskun megyei alkotások közül kettő is dobogós helyen végzett. Stenczel Zsófia sikeréről korábban már beszámoltunk. Rajta kívül pedig a kerekegyházi Maróti Ivett a saját kategóriájában a második helyen végzett.

A helyezésért járó díjat a Kecskeméti Rendőrkapitányság Körzeti Megbízotti Alosztályának a vezetője, Czigány János r. alezredes adta át a tehetséges diáklánynak.

Gratulálunk a díjazottaknak!”

<< Vissza az előző oldalra