Felhívás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ország minden területéről, sőt a határon túlról is sokan útra kelnek, hogy meglátogassák a nem csak gasztronómiai élményt nyújtó rendezvényt Szolnokon.

Szolnokon 2013. szeptember 7-8. között rendezik meg az immár nagy hagyományokkal rendelkező Gulyásfesztivált. Az ország minden területéről, sőt a határon túlról is sokan útra kelnek, hogy meglátogassák a nem csak gasztronómiai élményt nyújtó rendezvényt.

A városban az eseményre érkező látogatók miatt megnövekvő gépjárműfogalomra kell számítani az elkövetkező napokban, mely a közlekedőktől is nagyobb figyelmet igényel. Kérjük a járművezetőket, legyenek a szokottnál is körültekintőbbek, türelmesebbek és figyeljenek egymásra!

A rendezvénynek otthont adó Tiszaligetbe 2013. szeptember 7-én 6 órától csak a főzőhelyekre érkezőket illetve a ligetben elszállásolt vendégeket engedik be gépjárművekkel, ezért kérjük, ne gépkocsival közelítsék meg a helyszínt!  

A parkolókban hagyott járművükben ne hagyjanak elől semmilyen értéket, ruhákat, műszaki cikkeket. Akár egy ott felejtett napszemüveg, vagy mappa is könnyű zsákmányként kínálhatja magát a tolvajoknak.

 

Gyakorlati tapasztalat, hogy a fesztivál nem csak a szórakozni vágyókat, hanem gyakran a „zsebeseket” is csábítja, hisz az elkövetők kifejezetten kedveleik a nagy tömegeket vonzó eseményeket, ahol megszerezve az értékeket, elvegyülve a tömegben gyorsan egérutat nyerhetnek.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, vigyázzanak értékeikre, és fogadják meg a tanácsokat, hogy a szórakozás valóban felhőtlen legyen! Táskáikat, pénztárcájukat ne hagyják felügyelet nélkül! Akár pár másodperc is elég, hogy a tolvajoknak szemet szúrjon a könnyű préda. 

 

A fesztivál hangulata se feledtesse, hogy bármennyire csekély alkoholmennyiséget is fogyasztottak, az nem férhet össze a járművezetéssel! Ne veszélyeztessék saját és mások testi épségét, életét, biztonságát azzal, hogy ittasan ülnek volán mögé, vagy akár kerékpárjukra, hiszen ez potenciális balesetveszélyt hordoz magában!

 

Ne feledjék, mindenkit hazavárnak!

<< Vissza az előző oldalra