Felzárkóztatás és bűnmegelőzés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési alapkurzust indít a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a Miskolci Egyetem hallgatói részére.

A Miskolci Egyetem és a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság – több éves szakmai együttműködésének keretében – 2014. február 19-én „Felzárkóztatás és bűnmegelőzés” címmel bűnmegelőzési alapkurzust indít az egyetemi hallgatók részére.

 

A 2014. február 19-én induló képzés célja, hogy a hallgatók képet kaphassanak a bűnmegelőzés alapfogalmairól, a bűnmegelőzés és a szociálpolitika kapcsolódási pontjairól, valamint a felzárkóztatás kriminológiai aspektusairól.

A program másik fontos célja, hogy tovább bővüljön a gyakorlatorientált képzési kínálat. Ennek érdekében a hallgatók nem csak szakmai kirándulásokon illetve esetmegbeszélésen vesznek részt, de az előadások részben gyakorlati szakemberek tolmácsolásában, interaktív formában hallgathatóak.

 

Az első előadás 2014. február 19-én 16.00 órától kezdődik a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjának 207-es termében.

 

Az előadás témaköre:

               A bűnmegelőzés fogalma és eszközei. Bűnmegelőzési stratégiák és jó gyakorlatok I.

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens, Miskolci Egyetem

 

A további előadások szerdánként lesznek, melynek tematikáját lásd a csatoltan letölthető dokumentumban.

<< Vissza az előző oldalra