Fókuszban a sportolók biztonsága

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési szakemberek is figyeltek a nemzetközi sportrendezvényre érkezőkre Salgótarjánban.

A nyolc ország versenyzőinek részvételével 2022. július 2. és 4. között Salgótarjánban megrendezett 2022. évi Tájékozódási Futó Ifjúsági Európa Bajnokság helyszínein a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai is jelen voltak.

A bűnmegelőzési szakemberek a hazai és külföldi versenyzők, valamint az érdeklődők vagyonbiztonságára figyeltek annak érdekében, hogy a verseny mindenki számára gondtalanul telhessen.

A rendőrök a helyszíneken hasznos bűnmegelőzési tanácsokkal szolgáltak, egyebek mellett felhívták a szurkolók és kísérők figyelmét arra, hogy a gépjárművekben ne hagyjanak látható helyen értékeket, illetve a verseny idején csomagjaikat se hagyják felügyelet nélkül. A szórólapok mellett figyelemfelhívó emlékeztetőt tartalmazó autós illatosítót, a gyermekeknek pedig prevenciós játékokat adtak át az egyenruhások.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra